Szegedi Melindával a fiatal diáklánnyal beszélgettem, aki arról híres, hogy ez év nyarán arany érmet nyert a Kínában megrendezett 32. Kínai Ifjúsági Innovációs és Technológiai versenyen. Talán sokan hallottak már róla, hiszen nagyon sok interjú készült vele.
A Cafe 57 Étteremben beszélgettem Szegedi Melinda középiskolás feltalálóval.
A versenyen az okosfáslival, hivatalos nevén az E-fáslival indult. Melinda nagyon nyitott személyiség, szinte habzsolja a tudást, az információkat. Nagy élmény volt vele beszélgetni. A fiatalos lendület rövid időn belül átragadt rám is. Ugyanakkor nagyon sokrétű személyiség, szereti a sportot, jól zongorázik, és még nagyon sok mindent csinál. Szerinte az eredményeihez a kitartás mellett nagyban hozzájárul az az egész, amit Ő igen széles spektrumon csinál. Úgy éreztem magam, mintha egy szárnyait bontogató polihisztorral beszélgetnék.
Interjúrészlet Szegedi Melindával, ahol arról beszélgetünk hogyan fejlesztette ki a terméket.
Jól sikerült az interjú. Melinda nagyon sok olyan fontos dolgot fogalmazott meg, amelyek példaként, útmutatásként szolgálnak azoknak a fiataloknak, akiknek vannak ötleteik, akik kicsit bizonytalanok a megvalósításban, akik figyelnek a startup-ok világára.
Szerző: Borbás Ferenc
A TERMÉK TEREMTÉS A GYAKORLATBAN c. könyv írója